2012. március 15., csütörtök

Páte sablée Michel Roux receptje alapján

A Tésztavarázs című könyv ahogyan az előző bejegyzésben már említettem arra a logikára épül, hogy bemutat egy bizonyos típusú tésztát, majd erre hoz recept variációkat. Én is szeretném egy kitűnő alaprecepttel indítani tészták varázslatát... 

Páte sablée - 650 gramm tésztához

Hozzávalók:
250 gr liszt
200 gr puha vaj
100 gr porcukor
egy csipet só
2 tojássárgája

Elkészítés:
1. A lisztet a gyúródeszkára halmozzuk majd a közepébe egy mélyedést készítünk a kezünkkel.
2. A mélyedésbe helyezzük a kis kockákra vágott vajat valamint a cukrot és a sót, ujjainkkal összekeverjük.
3. A tojást is hozzáadjuk és tovább dolgozzuk.
4. A lisztet apránként hozzá keverjük és addig gyúrjuk amíg egy rendkívül sima és homogén tésztát kapunk. Nekem szükséges volt hozzá adni még kevéske lisztet, de ez persze függ annak minőségétől is.
5.Cipót formázunk belőle és minimum 30 percre a hűtőbe helyezzük. A könyv szerint akár 1 hétig is eláll a hűtőben, lefagyasztva pedig 3 hétig is!

Ezzel az alap tésztával végtelen variációjú édesség készülhet, én ezúttal kíváncsi voltam milyen csak úgy simán kekszként kisütve. Hát valami isteni! Ezzel nem lehet mellé nyúlni.

6. A tésztát kinyújtjuk 2-3 mm vastagra, tetszőleges formával szaggatjuk, és 170 fokos sütőben 6-10 percig sütjük. Karcolhatunk bele mintákat villával, ahogy a képen is látszik :)
Ekkora mennyiségből elég sok kis keksz lesz, érdemes a felével indítani és a többit esetleg félre tenni, lefagyasztani.

2 megjegyzés:

marisz57 írta...

Megsütöttem! Nagyon jó recept, köszönöm!
Linkkel feltettem a blogomra.

Livi írta...

Nagyon köszönöm :)