2010. február 27., szombat

Kókuszos joghurtos piskóta


Ismét "támad" a zabkorpa!

Ezúttal saját arányaim szerint dolgoztam és tettem bele egy pohárnyi lisztet is, ne kövezzenek meg a diétázók de talán ennyi még bele fér :) Az egészből kb 16-18 szelet süti lesz.

Joghurtos piskótát írtam, hiszen ez duplán az, egyrészt mert a tésztájába is került natúr joghurt, másrészt pedig én görög joghurttal kentem meg. Pici cukor is került így bele, de ugye a joghurt milyensége illetve az egész "töltelék"opcionális...:)

Hozzávalók:

A tésztához:
2 tojás
1 pohár natúr joghurt
1/2 dl langyos víz
3 evőkanál olaj
1 zacskó vaníliás cukor
1,5 teáskanál sütőpor
1,5 teáskanál szódabikarbóna
1 pohár (2 dl-es) liszt
1 pohár zabkorpa
4 púpozott evőkanál kókusz reszelék
édesítőszer (én a vízben oldottam fel 45 tablettát)
+ Megkenéshez: 2 pohár kekszes görög joghurt + én az egyik részre tettem diabetikus barack lekvárt is, az egészre kb 2 evőkanálnyit tennék



Elkészítés:
A tészta hozzávalóit a felsorolás sorrendjében össze keverjük, amíg egy lágy és krémes állagú tésztát kapunk. Egy kisebb tepsit vagy torta formát kivajazunk és kilisztezünk, és bele folyatjuk a tésztát.
Magas fokozaton 15 max 20 perc alatt készre sütjük.

Ha kihűlt hosszában felvágjuk és megkenjük az általunk választott krémmel, ami lehet zselével fixált joghurtos krém is természetesen. Én most a kekszes görög joghurtot választottam, és így íz összhatásra egészen a kinder paradisora hasonlít :D

Mivel a tészta nagyon omlós én óvatosságból először 3 kisebb darabra vágom és csak utána szelem fel hosszában, így nem törik.

Fontos, hogy ha pl diabetikus gyümölcs joghurttal szeretnénk megkenni akkor először csöpögtessük le egy konyharuha vagy géz segítségével, így megszabadulunk a savótól és nem ázik el a tészta. Bőven elég ha ennyire megszívja magát mint most nekem ;).

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Ahogy írtam a W.-n is :)

Tuti finom és nekünk való :)

Livi írta...

Köszi Bianka! :)

szepyke írta...

:))))
Ismét támad a zabkorpa, mint valami horror film címe!:))))))

Livi írta...

:D Igen, mert sokan félnek is tőle... Pedig egyáltalán nem olyan rossz az íze mint amilyen ronda a neve :D Sőt az íze konkrétan finom :))))