2010. február 7., vasárnap

Diétás csokis kókuszos "piskóta" kocka barack lekvárral


Jó hosszú címe lett :) Meg kell vallanom még nem találtam meg az ideális zabkorpa piskóta receptjét, de ez a mostani abszolút nem lett rossz és előnye, hogy kevés alapanyag kell hozzá. Nekem kb 2 ujjnyi magas lett mindössze, de tudtam vele dolgozni, ha a tepsim kisebb lett volna tuti szebb, és magasabb "piskótát" kapok. Kb 17 db lett belőle.


Hozzávalók:

*A piskótához*

13 púpozott evőkanál zabkorpa
10 evőkanál víz
3 tojás
1 teáskanál sütőpor
2 evőkanál margarin
1 tesákanál vanília aroma
édesítőszer ízlés szerint (én elég sok kb 20 szem édesítőt oldottam fel a vízben)


*A csoki öntethez*
1 dl tej
2 ek natúr kakaó por
2 ek margarin
édesítő szer
+ hozzávaló a diabetikus lekvár, nekem a barackos a kedvencem, illetve a kókusz reszelék

Elkészítés:

A piskóta hozzávalóit összedolgozzuk, és pár percig állni hagyjuk, hogy a zabkorpa kicsit megtudja magát szívni. Ha egy kellemesen folyós de nem túlságosan folyós tésztát kaptunk akkor kivajazott tepsibe töltjük és magas fokozaton kb 15 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával győződhetünk meg róla, hogy tényleg készen van e. A felvágásával mindenképp várjunk, amíg kihűl!!!

Közben elkészíthetjük a csokit, ami nem is máz de nem is krém, inkább csak egy kellemes öntet, előnye, hogy a "piskóta" finoman megszívja magát vele, de egyúttal a kókusz is hozzá tud tapadni.

A tejet felmelegítjük és bele tesszük a kakaót, habverővel simára keverjük majd hozzá adjuk a margarint. Pár percig tovább főzzük és hagyjuk kihűlni.

Ha a piskóta kihűlt kiborítjuk a tepsiből és 3-4 nagyobb darabra vágjuk, (ha a tepsink nem volt túl nagy akkor lehet az egésszel egyben is dolgozni!) és hosszában elfelezzük őket, elválasztjuk. Megkenjük a diabetikus lekvárral majd vissza helyezzük a másik darabot. Kis kockákra vágjuk őket és a csokis öntettel jól meglocsoljuk, rászórjuk a kókusz reszeléket.

Bonyolultnak hangzik de nem az :) Egészséges finomság!

Nincsenek megjegyzések: